a Brassói Lapokban 2008 oktober 30-án részben megjelent interjú teljes szövege Bemutatkozik Tóth Sándor - A legfiatalabb jelölt a brassói RMDSZ jelöltek között és talán az egész megyében. Önként vállalta a jelöltséget. Miért? - Úgy érzem, hogy rendelkezem a szükséges energiával, amelyet a jól végzett képviselõi munka igényel. Ezen kívül úgy gondolom, hogy a fiatalságnak aktívan be kell kapcsólódnia a közéletbe és a politikába és feladatokat kell vállalnia. Sajnos Négyfaluban azt tapasztalom, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika és nem érzik azt, hogy a vezetõink értük vannak, ez a hozzáállás az eddigi politikai tevékenységnek köszönhetõ, de a távolmaradással nem lehet ezen változtatni. – Mivel foglalkozik jelenleg? – Eddigi rövid, de tartalmas pályafutásom során, miután a brassói Transilvania Egyetem Közgazdasági Karán oklevelet szereztem, egy gazdasági tanácsadó cégnél dolgoztam, pályázatírással foglalkoztam, tehát vállalkozóknak segítettem vissza nem téritendõ forrásokhoz és kölcsönökhöz hozzájutni. Öt éve egy jól menõ négyfalusi magáncégnek, nyomdának vagyok a gazdasági osztályvezetõje, egy másik élvédõket gyártó cégnek az adminisztrátora vagyok szintén öt éve. Egy éve mûködik a tanácsadással foglalkozó egyszemélyes cégem is. Az idén szereztem könyvelési szakértõi képesítést. - Milyen tapasztalatot szerzett eddig a közéletben? - A közéletben az egyetem alatt aktívan részt vettem a Brassói Magyar Diákszövetség képviseletében, utána magyar vállalkozói érdek képviseleti és vállalkozásfejlesztési egyesületben dolgoztam, megismertem a Kárpát-medencében (felvidéken, a vajdaságban, kárpátalján mûködõ vállalkozástámogató és a magyar iparfejlesztési kormányzati és önszervezõdõ intézményrendszert. A gazdasági-fejlesztõ szereplõk megismerése után néhány hasonlóan gondolkodó fiatal társammal létrehoztuk a Nemzeti Szabadelvû Kör platformot az RMDSZ-ben, és megpróbáltunk hangot adni bizalomépítõ és gazdaságfejlesztõ elképzeléseinknek. Az RMDSZ programja nem horgonyzott le egyoldalúan egyetlen világnézet mellett sem. Például a gazdaság területén sok a liberális elképzelés, szociális kérdésekben baloldali, nemzeti kérdésben konzervatív. Ez utóbbi magától érthetõdõen a kisebbségi létünkbõl adódó. Tehát mindenki magára találhat a programban és mindenki megtalálhatja a helyét az RMDSZ-ben, mi szabadelvûen gondolkodók is. A belsõ pluralizmus megvalósításával megakadályozható a szövetség bomlása. Személyesen a gazdasági és életvezetési szabadelvûséget tekintem sajátomnak, és sok liberális kollégám társadalom szemléletét nem osztom, például a vallásos nevelés elutasítását. Úgy gondolom a mai értékvesztett világunkban szükség van a hitre és az egyház összetartó erejére. Úgy gondolom, hogy az eddigi tevékenységem feljogosít arra, közben a területi szervezet bizalmát élvezve, hogy vállaljam ezt a feladatot és meggyõzõdésem, hogy gazdasági szakemberként a parlamentben tudok tenni a közösségünkért. Itt lakok a választóim között és ismerem a problémáikat. A legfontosabbnak tartom, hogy újra és újra találkozzak az emberekkel, beszélgessek és megismerjem a gondjaikat, amit képviselnem kell ugyanakkor meg szeretném osztani velük a magam tapasztalatait is. - A vállalkozói körben mozog. Mit tehet a helyi vállalkozókért és a helyi közösségért? - Támogatni fogom a valós decentralizációt, a vállalkozásösztönzõ környezet kialakítását, esélyegyenlõség biztosítását vállalkozóinknak és a gazdaságfejlesztõ alapok átlátható pályázati rendszerrel történõ elosztását. Fontosnak tartom, az ellenõrzõ szervek hozzáállásának a megváltoztatását. A különbözõ ellenõrzõ szervek, úgy jönnek ellenõrizni mintha a kis és középvállalkozások csalni, lopni és sikkasztani jöttek volna létre. Ezen kell változtatni, és az ellenõrzõ szervek szerepe a törvényesség betartása legyen, ne a büntetések kiróvása és behajtása. Az ellenõrzések gyakoriságát is korlátozni kell. Szerencsére egyre inkább bebizonyosodik, hogy a kis vállalkozásoké a jövõ, õk adnak egyre több embernek munkát és az adófizetések által, a munkavállalóikkal együtt egyre inkább õk tartják el a közösséget. Helyi vállalkozóként ismerem a vidék problémáit, tehát támogatni fogom a vidékfejlesztési törekvéseket, az infrastrukturális fejlesztéseket, és a helyi intézményeink felújítását. Szakmámból adódóan, közgazdászként tudom, hogy a társadalom nem költhet többet mint amennyit bevesz, harcolni fogok viszont azért, hogy a bérezések és a nyugdíjak emelése arányosan növekedjen a gazdaság növekedésével. Olyan gazdasági környezet kialakításáért fogok dolgozni, hogy a fiatalság ne legyen rászorulva, hogy külföldön keresse a megélhetését. Ezen kívül fontosnak tartom az anyanyelvhasználat szélesebb körû kiterjesztését. Közintézményeinkben, annak ellenére, hogy bizonyos helységekben megvan a törvény által megkövetelt 20%, még mindig nem használhatjuk anyanyelvünket. - A demográfiai mutatók nem kedveznek a fiatalságnak a fiatalításnak... - Errõl elsõsorban mi tehetünk fiatal házasok, én már megtettem az elsõ lépést, februárra várjuk feleségemmel Sárával az elsõ gyerekünket. De itt is szerep jut a politikának, család-barát törvényekkel, lehet serkenteni azt, hogy a tehetõsebb fiatalok is több gyereket vállaljanak. A gazdasági környezetnek is komoly befolyása van a demográfiára. Ha nem kell a holnapi betevõt búsulni akkor könnyebben vállalnak gyereket a fiataljaink. - Mi az üzenete a fiatalok számára? - Minden fiatalnak azt tudom mondani, hogy ha azt szeretnék, hogy a vezetõ értük cselekedjen, akkor kapcsolódjanak be, mondják el véleményüket, kérjék számon a tevékenységét, de elsõsorban menjenek el szavazni. Csak erõs parlamenti képviselettel tudunk hatékonyan részt venni közügyeink intézésében, csak így tudjuk igazán segíteni önkormányzati képviselõink munkáját. Tehát, ma is a magyar érdek azt kívánja, szavazz a tulipánra! Interjú megjelent a Brassói Lapok 2008 oktober 30-i számában Bemutatkoznak jelöltjeink Tóth Sándor – A legfiatalabb jelölt. Önként jelentkezett. Miért? – Úgy érzem, rendelkezem a szükséges energiával, amelyet a képviselõi munka igényel. Úgy gondolom, hogy a fiataloknak aktívan be kell kapcsolódniuk a közéletbe, feladatokat kell vállalniuk. Sajnos Négyfaluban azt tapasztalom, hogy a fiatalok nem érzik azt, a vezetõink értünk vannak – ez a hozzáállás az eddigi politikai tevékenységnek köszönhetõ –, de a távolmaradással nem lehet ezen változtatni. – Mivel foglalkozik jelenleg? – Miután a brassói Transilvania Egyetem Közgazdasági Karán oklevelet szereztem, egy gazdasági tanácsadó cégnél dolgoztam, vállalkozóknak segítettem vissza nem téritendõ forrásokhoz és kölcsönökhöz hozzájutni. Öt éve egy négyfalusi nyomdának vagyok a gazdasági osztályvezetõje. Egy élvédõket gyártó cégnek az adminisztrátora vagyok, szintén öt éve. Egy éve mûködik a tanácsadó cégem is. – Milyen tapasztalatot szerzett eddig a közéletben? – Az egyetemi évek alatt aktívan részt vettem a Brassói Magyar Diákszövetség képviseletében, utána magyar vállalkozói érdekképviseleti és vállalkozásfejlesztési egyesületben dolgoztam. Néhány hasonlóan gondolkodó fiatallal létrehoztuk a Nemzeti Szabadelvû Kör platformot az RMDSZ-ben, és megprobáltunk hangot adni bizalomépítõ és gazdaságfejlesztõ elképzeléseinknek. – Úgy érti, mindenki megtalálhatja a helyét az RMDSZ-ben? – A belsõ pluralizmus megvalósításával megakadályozható a szövetség bomlása. A gazdasági és életviteli szabadelvûséget tekintem sajátomnak, ám sok liberális kollégám társadalomszemléletét nem osztom, például a vallásos nevelés elutasítását. Úgy gondolom, mai értékvesztett világunkban szükség van a hitre és az egyház összetartó erejére. – Ott lakik a választói között... – ... és ismerem a problémáikat. A legfontosabbnak tartom, hogy újra és újra találkozzak az emberekkel, megismerjem a gondjaikat. – Mit tehet a helyi vállalkozókért és a helyi közösségért? – Támogatni fogom a decentralizációt, a vállalkozásösztönzõ környezet kialakítását, az esélyegyenlõség biztosítását és a gazdaságfejlesztõ alapok átlátható pályázati elosztását. Olyan gazdasági környezet kialakításáért fogok dolgozni, hogy a fiatalság ne legyen rászorulva külföldön keresni a megélhetést. Feleségemmel, Sárával, februárra várjuk az elsõ gyerekünket. Tudom, családbarát törvényekkel lehet serkenteni azt, hogy a tehetõsebb fiatalok is több gyereket vállaljanak. – Mi az üzenete a fiatalok számára? – Ha azt szeretnék, hogy a vezetõjük értük cselekedjen, akkor kapcsolódjanak be a közéletbe, mondják el véleményüket, kérjék számon a tevékenységét, de elsõsorban menjenek el szavazni. Csak erõs parlamenti képviselettel tudunk hatékonyan részt venni közügyeink intézésében. Az interjú teljes szövege olvasható a brassó.ro-n. A jelölt honlapja: www.tothsandor.eu Mi továbbra is csak együttmûködés és egység által tudunk eredményt elérni - Templomot avattak Zajzonban 2008. 10. 13. Vasárnap, október 12-én, a Tatrang községhez tartozó Zajzonban (Brassó megye) hálaadó istentiszteletet tartottak a felújított evangélikus-lutheránus templomért. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Markó Béla szövetségi elnök, Kiss József tatrangi polgármester és szenátorjelölt, valamint Ft. Adorjáni Dezsõ Zoltán püspök.Markó Béla elmondta, hogy ennek a templomnak a felújítását is, mint sok más megvalósítást Erdély-szerte, csak összefogással lehetett elérni. Kellett hozzá az egyház akarata, a helyi közösség, valamint a helyi és megyei önkormányzat hozzájárulása, és az RMDSZ kormányzati segítsége is. - Fontos tanulság mindannyiunk számásra, hogy mi továbbra is csak együttmûködés és egység által tudunk eredményt elérni –mutatott rá a szövetségi elnök. A megyei RMDSZ képviseletében jelen volt Kovács Attila megyei elnök, a megyei tanács alelnöke, Brassó városi képviselõjelölt, valamint Tóth Sándor Hétfalu-környéki képviselõjelölt. Megjelent a Brasso.ro-n 2008 szeptember 3-án Brassói magyarok - bejutni a parlamentbe! A Brassói Lapokban 2008.június19.-én Négyfalusi helyzetelemzés utáni visszajelzéseket nem hagyhatom szó nélkül. Azt mondták nekem, hogy itt nem mûködik az a Székelyföldön létezõ többarcú, többszólamú politikai konglomerátum RMDSZ, hanem itt a magyarság egyetlen érdekvédelmi szervezetét egy politikában is cselekvõ civil szervezetet jelent a Szövetség, amit nem ildomos birálni. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy a Nemzeti Szabadelvû Kör, az RMDSz-en belül mûködõ platform, amelynek az országos titkára vagyok, de ezek mellett a négyfalusi RMDSZ szervezet alelnöke is. Ezek alapján kijelenthetem, hogy cikkemben nem kívülrõl kritizáltam az RMDSZ döntéseit, hanem elsõsorban magunk számára vontam le a konzekvenciákat, és az a meglátásom, hogy az eredménytelen döntéseinket ki kell elemezzük, meg kell keresnünk a hibáinkat, hogy ne ismételjük meg õket. Mi, a Nemzeti Szabadelvû Kör tagjai éppen azért hoztuk létre ezt a platformot az RMDSZ-en belül, hogy a nagy szabadelvû elõdeink Deák Ferenc és Eötvös József politikai hagyatékát követve (õk voltak akik kitárgyalták az 1867-es kiegyezést) megerõsítsük, aktívabbá és sokszínûvé tegyük a szervezetet. Az összefogást támogattuk, hiszen egy platform egyszerre szervezet és program, az RMDSZ tagok közös cselekvési tere egy adott szakterületen. Mi még mindig úgy gondoljuk, hogy van lehetõség a Szövetség keretein belül fogjuk össze a teljes erdélyi magyarságot úgy, hogy a Szövetségen kivülieknek a felajánlott két befutó képviselõi hely mellett, egy befutó szenátori helyet is felajánlunk Székelyföldön. Az NSzK céljai a következõk: Vállalkozói kultúra terjesztése, az erdélyi magyarok identitásának megõrzése, az állam szerepének fokozatos csökkentése, az állami költségvetésben az adminisztratív költségek állandó csökkentése, a fejlesztési beruházások állandó növelése, a központi adók csökkentése, a polgárok kis adókkal való terhelése, erõs helyi önkormányzat létrehozása, a költségvetés decentralizációja révén, a hazai regionalizmus fejlesztése, A szociális- és nyugdíj-alapoknak osztaléktermelõ vagyonnal való ellátása és ezek egészséges gazdálkodásának kialakítása. Ezen célok megvalósításában csak akkor tudunk résztvenni, ha a politikai cselekvés eszköztárához is hozzájutunk, magyarán bizalmat kapunk a tagságtól, hogy képviselhessük õket. Ezért tettem le pályázatomat a Brassó megyei szervezetnél, hogy az RMDSZ parlamenti képviselõ jelöltje legyek, egy a nyolcból, akik egy csapatként kell kampányoljanak a szenátor jelöltekkel együtt. Úgy gondolom, hogy az új választási rendszerrel egy új közéleti korszak kezdõdött amire sem mi, a Brassó megyei szervezet, sem a véleményformálók, sem a választópolgárok nincsenek felkészülve s amire megértjük a játékot, újra szabályokat fog cserélni a nagypolitika. Gyorsan változó világba léptünk, s ehhez a tapasztalt vezetõk mellé, új agilis fiatalokat kell találnunk. Mostantól nem egy parlamenti szintû megyei politikusunk kell legyen, hanem legkevesebb nyolc, de az sem ártana, ha tizenkettõ. A múlt heti „rangsoroló” gyülésen még nem került sor döntésre, remélhetõleg ezen a héten már eldõl, hogy kik fogják képviselni a Brassó megyei magyarságot az idéni parlamenti választáson. Mivel a bemutatkozó beszédem sem hangzott el ezen a gyûlésen az érdeklõdõk megtekinthetik a www.tothsandor.eu honlapon. Az eddigi vállalkozásfejlesztésben és közgazdászként kifejtett tevékenységem, a végzettségem és közéleti szereplésem ajánlhat arra, hogy az önök támogatásával akár én is méltóan képviseljem a Brassó megyei magyarságot. Ehhez nagy szükség van a civil szféra képviselõivel, az egyházak képviselõivel, a választott helyhatósági vezetõinkkel és a vállalkozókkal való legjobb együttmüködésre, de a legfontosabb a szavazópolgárokkal való együttmûködés. Tóth Sándor NSZK titkár Megjelent: Brassói Lapok, 2008.06.19
A négyfalusi kudarc oka
Szerintem sokkal inkább terheli a felelõsség a választások elvesztéséért a múlt mandátumban levõ tanácsosainkat, akik széthuzásukkal és gyenge teljesítményükkel otthon tartották a magyar szavazókat, mint a négyfalusi RMDSZ vezetõségét. Sokan vádolják Jonás András alpolgármestert, hogy visszalépett a polgármesterjelöltségtõl és Lata Vasile-t támogatta, ezzel a magyarságot elárulta. A magyarság tényleg Radu Nistor Florea-ra szavazott tömegesen, mind az elsõ és mind a második fordulóban, de ha Jónás András indult volna az elsõ fordulóban és a magyarok nem szavaznak Radu Nistor Florea-ra, akkor a második fordulóba valószinüleg Lata Vasile és Jónás András jutott volna be, és valószinüleg a liberális jelölt nyeri meg a választásokat. Tehát a NLP szemponjából is és az RMDSZ szempontjából is rosszul sült el a döntés, nekunk elsõsorban azért mert a magyarok nem mentek el szavazni. De Radu Florea Nistor az RMDSZ döntésének (a visszalépésnek) is köszönheti, hogy ma polgármester.
Az a véleményem, hogy fõleg a fiatalok nem mentek el szavazni a magyarság körébõl, és a Négyfalusi RMDSZ-nek egy olyan reformra van szüksége, amely a fiatalokat RMDSZ közelbe hozza és a szakmaiságot is beviszi a helyi magyar politizálásba. A Nemzeti Szabadelvû Kör tagjai nagy részt fiatalok és ezt az irányvonalat képviselik. Mi nem vádolunk senkit, mi fogjuk tenni a dolgunkat és amit az elõválasztáson megigértem azt úgy is megpróbálom teljesíteni, hogy nem jutottam be a tanácsba. A www.tothsandor.eu honlap elkészítése is ezt a célt szolgálja, egyelõre kis sikerrel, de a honlapon levõ ûrlapot kitöltõ személyektõl kaptam plusz információt, hogy milyen problémákkal küszködnek a négyfalusi magyarok. Remélhetõleg a mi munkánknak is köszönhetõen az RMDSZ négy év múlva, több mint öt tanácsost juttat be a helyi tanácsba.
Tóth Sándor A Nemzeti Szabadelvû Kör Országos titkára |